Az olasz szigetek világa - Szardínia különleges ételei
Ezen a kurzusunkon a szárd konyha jellegzetes ízvilágát szeretnénk bemutatni, szakácsunk által a helyiektől gyűjtött receptek alapján! A földközi tenger 2. legnagyobb szigete nemcsak hófehér homokos tengerpartjaival és szórakoztató sokszínűségével varázsolja el az oda látogatókat, hanem különleges konyhájával is.
A szárdok hagyományosan pásztorkodásból éltek, mely két gasztronómiai jellegzetességet hozott magával: a sokszínű és extra tartósra készített kenyér kultúráját, illetve a nagy mennyiségben elérhető juhtejből készült pecorinot, mely mára már messzeföldön híres és az egyik legkedveltebb olasz sajt.
A sziget hektikus történelmének köszönhetően gasztronómiájában az összetéveszthetetlenül olasz alapokkal arabos és spanyolos jegyek is keverednek.
Így kerül a szárd gnocchiba sáfrány, vagy pedig a desszertbe sajt és méz, igazán jellegzetes, utánozhatatlan ízeket eredményezve.
Tartsatok velünk kurzusunkra ahol elsajátíthatjátok néhány szardíniai klasszikus receptjét, illetve garantáltan különleges gasztronómiai utazásban lesz részetek.
Menü:
Tortino di piselli e pancetta - Borsóval és császárszalonnával töltött sós torta különlegesség
Gnocchetti sardi con salsiccia (Malloreddus) - Kézzel gyúrt, szárd nudlitészta kolbászos feltéttel
Vitello alla sarda - Kapri bogyóval, citromokkal és fűszerekkel sült borjú szelet
Seadas - Klasszikus szárd desszert: mézzel tálalt, ropogós, töltött égetett tészta
A kurzuson az összes tészta helyben készül!
(A receptváltoztatás jogát fenntartjuk!)
Sok szeretettel várunk mindenkit!
A tanfolyam ára:
- 1 főre: 15 000 Ft
- 2 főre: 28 000 Ft
- 3 főre: 42 000 Ft
- 4 főre: 52 000 Ft
- 5 főre: 106 000 Ft
A kiválasztott tanfolyamra történő jelentkezés lezárult. Kérjük válassz másik tanfolyamot és iratkozz fel hírlevelünkre, hogy időben értesülj aktuális kurzuskínálatunkról.
Reméljük hamarosan találkozunk!
Üdvözlettel:
STUDIO ITALIA Olasz Főzőiskola
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 |
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
| 30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
Külkereskedelmi Technikum nappali tanóra
Ez az időpont már foglalt, de amennyiben szeretnéd kibérelni a konyhánkat, az info@olasz-fozoiskola.hu e-mail címre várjuk a leveledet!

Külkereskedelmi Technikum esti tanóra

Autunno in tavola - Terítéken az ősz!

Carne con carne - Húsimádók kurzusa - ÉLMÉNYFŐZÉS
Natale Italiano – Olasz karácsony - ÉLMÉNYFŐZÉS

Tradíció és innováció - Tradizione e innovazione - ÉLMÉNYFŐZÉS

AUTUNNO IN CUCINA - Ősz a konyhában - ÉLMÉNYFŐZÉS

Csapatépítő főzés az olasz főzőiskolában

Olasz pizzák otthon római módra - Pizza Romana fatta in casa - ÉLMÉNYFŐZÉS
Szeretnél igazi olasz pizzát készíteni, de nincs profi pizzakemencéd?
Ez a tanfolyam kifejezetten azoknak szól, akik otthoni sütőben (250 °C) is szeretnének kiváló pizzát sütni – kompromisszumok nélkül.
Enrico olyan olasz pizzastílusokat mutat be, amelyek könnyen elkészíthetők háztartási körülmények között, mégis autentikusak és látványosak.
Magna Pasta!- Ízletes variációk a friss tésztára - ÉLMÉNYFŐZÉS
Finomabbnál finomabb és változatosabbnál változatosabb formában? Esetleg nálad is ott lapul a fiókban a tésztanyújtógép , de nem tudod, hogyan is kell helyesen használni?

Sapori di mare - Halas kurzus a tenger szerelmeseinek
Szeretnéd az asztalodra varázsolni a nyár, pontosabban a tenger ízeit? Szereted a halas ételeket, de az elkészítése gondot okoz vagy éppenséggel a friss tengeri hal beszerzése tűnik nehézkesnek?
Akkor ez a kurzus tökéletes választás számodra, mert itt minden a halakról szól!
Tészták frissen gyúrva - tájjellegű olasz konyha ÉLMÉNYFŐZÉS
Az olasz konyha nem hiába a tésztaételeiről híres, hiszen a félsziget minden szegletében alkottak valami különlegeset belőle. Ráadásul az Olaszországban honos durum búzából készült lisztből igazán jól formálható alaptészta gyúrható, ami a főzést is jól állja és nem mállik szét. Ezért van az, ha egy olasznak nem "al dente" tésztát tálalnak fel, vagyis nem roppan a foga alatt, akkor meg sem eszi.

Szilveszteri ételek - ÉLMÉNYFŐZÉS

Külkereskedelmi Technikum esti vizsga

Külkereskedelmi Technikum nappali vizsga

Vegetáriánus ételek olasz módra - ÉLMÉNYFŐZÉS